Előrejelzés

 a Syngenta támogatásával

Növényvédelmi előrejelzés 2021. 07.22.

Július első felében 19,4 – 20,4 0C közötti átlaghőmérsékletet mértek az állomások. Hullott 24,6 – 13,8 mm csapadék is, a nyugati oldalon több, Szentmiklós térségében kevesebb. Fürtjeink szépen fejlődnek továbbra is, fürtzáródás, sőt a korai fajtáknál már zsendülés a jellemző fenológiai állapot. Nem alakult ki sehol súlyos gombafertőzés a borvidéken, és ahogy a bogyók egyre ellenállóbbá válnak a fertőzésekkel szemben, lassan túl leszünk a növényvédelmi munkák nehezén.

Továbbiakban a kontakt hatóanyagokra, a kénre és a rézre alapozzuk a védelmet – a felszívódó hatóanyagok a viaszosodott bogyóhéjon át már nem is szívódnának fel. A permetezési fordulókat a kontakt szerhasználat mellett (4 kg kén és 2-3 kg rézkészítmény pl. Funguran, Astra, Vitra, stb. hektáronként) is kinyújthatjuk 14-16 naposra.  A hosszabb permetezési ciklusok és a futó záporok miatt érdemes tapadásfokozót (Nonitot, Wet-cit-et) tenni a tankkeverékbe. Lombtrágyák zsendüléskori kijuttatásával (főleg a magnézium és a kálium adagolásával) javíthatunk a termés illat-és cukortartalmán.”   

Növényvédelmi előrejelzés 2021. 07.08.

Kisebb enyhülés után visszatért a kánikula a hőségriadókkal. Sajnos nem érkezett meg a várva-várt eső, egyre fenyegetőbb az aszály… Több, mint egy havi csapadék hiányzik már a talajokból. Szerencsére a szőlőkön még nem látszik meg a vízhiány, töretlen, sőt nagyon intenzív a hajtásfejlődés. Ezzel párhuzamosan a fürtök, a bogyók is rohamosan fejlődnek, már javában a bogyónövekedés állapotánál tartunk, sőt a tömött fürtű fajták már fürtzáródás elött állnak. Az elmúlt hetek száraz, meleg időjárása nem kedvezett sem a peronoszpóra, sem a botritisz, sem a fekete rothadás számára.

Növényvédelmi problémát most csak a lisztharmat jelent. Szórványosan megtalálható fertőzése az egész borvidéken. A szépen zöldmunkázott parcellákon alig, a besűrűsödött lombozatú, késve bújtatott – csonkázott területeken jobban terjed. Súlyos gondot nem okoz egyelőre, de a bogyók ellenállóvá válásáig folyamatos vegyszeres védelmet kell biztosítanunk a lombozat és a termés számára. Azaz ne nyújtsuk 14 napon túl a fordulókat, és használjunk kén + felszívódó hatóanyag-kombinációkat, pl. Dynali-t.  Fontos a zöldmunkák szakszerű elvégzése permetezés elött, a jó permetlé-borítás biztosítása érdekében a bogyókon és a leveleken egyaránt. Ha csökkentjük a hektáronkénti vízmennyiséget, a hektáronkénti dózist akkor is ki kell juttatnunk. Nem keverhetünk koncentrációra, mert a csökkentett hatóanyag-mennyiséggel a tartamhatás és a hatékonyság is romlik. Számoljunk azzal is, hogy a hőség is rontja a vegyszerek hatékonyságát, 30 fok felett a kén perzselhet is…

Peronoszpóra ellen elegendő a kontakt rézpótlók védőhatása (mankoceb, folpan, ditianon)

Növényvédelmi előrejelzés 2021. 06.25.

Június második felében tombol a kánikula. Balfon 25,1 fok felett alakult az utolsó 10 nap napi átlaghőmérséklete az ültetvényekben.  Komoly aszály fenyeget, már 100 mm feletti a talajok vízhiánya, és nincs kilátásban csapadék a közeljövőben. A nyári melegben intenzíven nyúlnak a hajtások, mértünk napi 5 cm feletti növekményt is. A virágzás végéhez közelít, a pártasapkák 80 %-a lehullott már. A korábban jelzett 2-3 hetes fejlődésbeli lemaradásból alig maradt valami. A virágzás végén már elő kell venni a csonkázókat…

Ilyen szárazságban, légköri aszály mellett nem fenyeget sem a peronoszpóra, sem a feketerothadás fertőzése. A lisztharmatra viszont fokozottan figyelnünk kell! A primer fertőzéseket hátráltatta a hideg tavasz, ám most intenzíven sporulál, terjed és fertőz. Számára nem probléma a száraz meleg, sőt ilyenkor felgyorsul életciklusa. Nagyban kedvez neki, ahol a rendkívül intenzív hajtásnövekedést a gazdák nem képesek kezelni, s a besűrűsödött lomb takarásában UV sugárzástól és permetlétől védett pozícióban szaporodhat fel a lombon. így a kezdetben kevéske gócból kiindulva gyorsan szétterjedhet az ültetvényekben.

Az amerikai szőlőkabóca lárvái a 2.-3. fejlődési stádiumnál tartanak, időszerű ellenük a védekezés – mielőtt elkezdik az aranyszínű sárgaság terjesztését.

Lisztharmat ellen a veszélyhelyzet indokolja a felszívódó + kénes kombinációk kijuttatását, ha nem akarunk kellemetlen meglepetésekkel szembesülni virágzás után, mikor a most felszaporodni hagyott gomba tömegesen jelenik meg az apró bogyós fürtökön. (pl. Dynali, Sercadis, Luna, Talendo) Ez a korai fertőzés alig látható bevonatként jelenik meg az apró bogyók kocsány felőli oldalán, de később a bogyók sérves felrepedéséhez, komoly mennyiségi és minőségi veszteségeket okozhat. A permetezéseket sajnos megnehezíti a hőség. 25 fok alatt lenne az ideális, de ez most betarthatatlan lenne. Mindenesetre próbáljuk meg 30 fok alatti hőmérséklet mellett permetezni, mert a permetlé jelentős része elpárolog, a vegyszer betöményedve perzselhet.

Peronoszpóra ellen elegendő a kontakt rézpótlók védőhatása (mankoceb, folpan, ditianon)

 

Növényvédelmi előrejelzés 2021. 06.10.

Június elején végre ideért a nyár. Intenzíven, napról-napra magasabb hőmérsékleteket mérhettünk, 10 nap alatt 14,5-ről 21-23 Celsius fokra emelkedett a napi átlaghőmérséklet. Túlnyomóan derült, száraz, kimondottan szép időnk volt, az ideális körülményeknek hála, szinte szemmel láthatóan nyúlnak a hajtások, a virágzatok is kifejlődtek, sőt… Már kinyíltak az első virágok is. A rohamos növekedés komoly kihívást jelent a munkaszervezésben, egyszerre kell törzset tisztítani, hajtást bújtatni, és küzdeni a szintén gyorsan fejlődő gyomokkal. Ilyen időjárás mellett a mi borvidékünkön ismét a lisztharmat lehet a legveszélyesebb károsító: a peronoszpóra számára még nem teljesültek a primer fertőzés feltételei sem. A lisztharmatnál igen. 6.-án több fekvésben is megtaláltam a primer fertőzések telepeit, ezekből a gócokból kiindulva azóta is szóródnak és fertőzhetnek a rajzóspórák ahol csak tudnak, pontosabban: ahol a gazda hagyja szaporodni, fertőzni…

A friss lombnövekmény vékony sejtfalával, a besűrűsödött hajtások önárnyékolt körülményei között a gomba remek életfeltételeket talál, könnyen fertőz, gyorsan szaporodik.

Lisztharmat ellen a veszélyhelyzet indokolja a felszívódó + kenes kombinációkat kijuttatását, ha nem akarunk kellemetlen meglepetésekkel szembesülni virágzás után, mikor a most felszaporodni hagyott gomba tömegesen jelenik meg az apró bogyós fürtökön. (pl. Dynali, Sercadis, Talendo)

Peronoszpóra ellen elegendő a kontakt rézpótlók védőhatása (mankoceb, folpan, ditianon)

 

Növényvédelmi előrejelzés 2021. 05.28.

Május végére sem emelkedett meg jelentősen a hőmérséklet Borvidékünkön. A hónap átlaga 15,5 Celsius fok, hullott 50-70 mm csapadék. Jelenleg a fürtmegnyúlás zajlik, a hajtáshossz 30 cm körüli lehet átlagosan. Komoly különbségeket figyelhetünk meg a dűlők és az egyes parcellák között is, előfordul 15 cm-es, de 40 cm-es hajtáshossz is, de tőkén belül nem olyan heterogén a növekedés, mint tavaly, mikor a májusi aszály hátráltatta a fejlődést. Ha a 100 éves átlaghoz hasonlítjuk az idei mérési eredményeinket, azt mondhatjuk, hogy átlagos évjárat ígérkezik, alig fél fokkal mértünk idén kevesebbet a sokéves átlagnál. Csakhogy már kezdünk hozzászokni a globális felmelegedés nyárias májusaihoz, ezért tűnhet úgy, hogy idén nagy lemaradásban lenne a természet…

A csapadékos, hűvös időjárás egyértelműen nem kedvez a lisztharmat-fertőzések korai berobbanásának, a peronoszpóra veszélye is minimális. Valahol a fertőzés alsó határértéken lehetnek a mért eredmények. Mégis azt ajánlom, hogy a biztonság kedvéért jövő héten kezdjük meg az ültetvények permetezését, fékezzük-blokkoljuk az esetleg bekövetkezett primer fertőzéseket, gátoljuk meg ezáltal a rajzóspórák terjedését az ültetvényekben!

Egyelőre kontakt készítmények alkalmazását javaslom, kén és réz hatóanyagokkal, pl. a Vegesol eReS-t 0,8-1%-os koncentrációban. Aki maximális biztonságra törekszik, az indíthat már most felszívódó készítményekkel, de figyelembe kell venni, hogy azok hatékonysága-különösen hatástartama visszaesik a várható intenzív hajtásnövekedés esetén, és virágzás előtt mindenképp újabb fordulót kell kijuttatnunk, akkor már a nagyhatású felszívódó-gyógyító hatóanyagokból, nem várva meg a 14 napot.

Növényvédelmi előrejelzés 2021. 05.13.

Üdvözlök minden szőlősgazdát és érdeklődőt a 2021-es szezonban is!

Az idei előrejelzés 3 héttel később indul, mint tavaly, mert a szőlő fakadása-hajtás fejlődése is jóval elmarad a tavalyitól. 2020-ban már április 25.-én hasonló kép fogadott minket az ültetvényekben, mint most: 5-15-cm-es hajtások, melyeken már láthatóak a fürtkezdemények.

Ez az a fenológiai állapot, mikor kedvező körülmények esetén bekövetkezhetnek az első gomba fertőzések, amikor meg szoktuk kezdeni a permetezéseket.

Idén általánosságban jól teleltek az ültetvények. Ijesztően szélsőséges volt ugyan a tavaszi időjárás (március közepétől és április közepéig -8 és 26 Celsius közötti szélsőségek is előfordultak, 7,7 fok volt az átlag, és hullott 22 mm csapadék) de a fagyok nem tettek komolyabb kárt az akkor már duzzadó rügyekben. Az elhúzódó felmelegedés miatt a hajtásnövekedés idén lassú és vontatott, ugyanakkor jóval egyenletesebb a tavalyinál. Volt időnk elvégezni a gyomirtásokat, talajmunkákat.

Nem láttam tripsz és atka-kártételt, de az araszolók és a pajzstetvek jól átteleltek…

A gombakártevőknek nem kedvez ez az időjárás: a peronoszpórának túl száraz, a lisztharmatnak túl hűvös ez a tavasz. A meteorológia nem ígér felmelegedést, így nem várhatunk nagy változást a jövő héten sem.

Azt javaslom, hogy az általános 20-25 cm-es hajtáshossz elérésekor kezdjük meg a növényvédelmi munkákat az ültetvényekben olyan kontakt hatóanyagokkal, amelyek egyszerre kezelnek-megelőznek több problémát is: pl. a Vegesol eReS 1%-os koncentrációban azon túl, hogy réz és kén esőálló kombinációja, van hatása a farontó gombák ellen, pajzstetű, tripsz, és atkagyérítő mellékhatással is rendelkezik.

Hollósy Attila


Növényvédelmi előrejelzés – 2020. 08. 19.

Augusztus első felében nyárias meleg, 22-23  0C közötti átlaghőmérséklet mellett 28-44 mm csapadék is hullott. Ez a csapadék sokat segíthet a várhatóan szeptember közepén – végén szüretelt középérésű fajták termésérésén. A napokban megkezdett az Irsai szüreteknél persze inkább okoz nehézséget, mint örömet a csapadék….

A szőlő lombját felfrissítették a nyári záporok-zivatarok, új lendületet adott a hónaljhajtások növekedésének, amire már nincs szükségünk. Ráadásul ezen a hirtelen nőtt lombon azonnal fertőzött, sőt intenzíven terjed a lisztharmat, sőt az eddig alig látott peronoszpóra is megjelent. Jó pár ültetvényt újra kell csonkázni emiatt. A túlzott lombtömeg felesleges, szüretnél zavaró, sőt az érés folyamatát is megzavarja, legcélszerűbb levágni, nem érdemes emiatt permetezni már. Szerencsére a fürtök, és az őket táplálo levelek szinte mindenhol egészségesek.

Nem csak a szőlő lombja fejlődik szokatlanul intenzíven, hanem a gyomok is… A mechanikailag művelt soraljakon, sorközökben 1-2 hét alatt méteres disznóparéj és libatop-tenger alakult ki, s okoz újabb fejtörést a már szüretre készülő gazdáknak….

Növényvédelmi előrejelzés – 2020. 08. 02.

A július második felében mért 21.9 – 22,9 0C közötti átlaghőmérséklet megfelelt a sokéves átlagnak. A lehullott 16,8 – 28,2 mm csapadék szintén. A lombozat és a fürtök egyaránt szépen fejlődnek, a hónaljhajtások friss levelei váltják az elöregedett alsó leveleket. A korai fajták már érnek, a középérésűek is színesedni kezdtek, így lassacskán véget ér a növényvédelmi szezon idén. Most már nem annyira a fürtök, mint inkább a termést tápláló lombozat egészségesen tartása a feladatunk. Erre pedig a kontakt hatóanyagok (a kén, a réz, vagy szakmérnöki felügyelettel a folpán) elegendőek.

A kései szüretre szánt ültetvényekben, illetve ahol a napégett, vagy lisztharmat-heges bogyók repedni kezdtek, célszerű tervezni még egy külön permetezést a szürkepenész ellen is. (Pl. Chorus-al mely nem csak megelőző védelmet ad, hanem kissé megkésett beavatkozás esetén is jól blokkolja a kezdődő rothadást. ) A permetezés(ek) időzítésénél már nem csak a hatástartammal, a fordulók hosszával kell számolnunk, hanem figyelembe kell vennünk a szüret időpontját, és a hatóanyagok élelmezésegészségügyi várakozási idejével tervezni-időzíteni a zárópermetezést.

(A rezeknél pl. 21 nap)  Ideális esetben a szeptember végén-október elején szüretelt szölőknél aug. közepén lezárhatjuk a növényvédelmi munkákat.

Hollósy Attila
növényvédő mérnök
30/2437795

Növényvédelmi előrejelzés – 2020. 07. 19.

Július első felében 19,4 – 20,4 0C közötti átlaghőmérsékletet mértek az állomások. Hullott 24,6 – 13,8 mm csapadék is, a nyugati oldalon több, Szentmiklós térségében kevesebb. Fürtjeink szépen fejlődnek továbbra is, fürtzáródás, sőt a korai fajtáknál már zsendülés a jellemző fenológiai állapot. Nem alakult ki sehol súlyos gombafertőzés a borvidéken, és ahogy a bogyók egyre ellenállóbbá válnak a fertőzésekkel szemben, lassan túl leszünk a növényvédelmi munkák nehezén.

Továbbiakban a kontakt hatóanyagokra, a kénre és a rézre alapozzuk a védelmet – a felszívódó hatóanyagok a viaszosodott bogyóhéjon át már nem is szívódnának fel. A permetezési fordulókat a kontakt szerhasználat mellett ( 4 kg kén és 2-3 kg rézkészítmény pl. Funguran, Astra, Vitra, stb hektáronként) is kinyújthatjuk 14-16 naposra.  A hosszabb permetezési ciklusok és a futó záporok miatt érdemes tapadásfokozót (Nonitot, Wet-cit-et) tenni a tankkeverékbe. Lombtrágyák zsendüléskori kijuttatásával (főleg a magnézium és a kálium adagolásával) javíthatunk a termés illat-és cukortartalmán.

Növényvédelmi előrejelzés – 2020. 07. 05.

 Ideért a nyár végre, 20,6 – 21,5 0C között változó átlaghőmérsékletet mértek az állomások az utóbbi két hétben. Hullott 26-38 mm csapadék is. A kedvező feltételek mellett folytatódik a szőlő látványos fejlődése: 2 hete még a fürttisztulásról írtam, most meg már fürtzáródás közelében vannak a korai érésű fajták. A hajtáshossz is megduplázódott a 2 hét alatt. A jó kondíciójú ültetvényekben időszerű lesz a csonkázás. Mellette a talajmunka is, mert a gyomok is megmozdultak a csapadék hatására.

Kb. 1 héttel van lemaradva a vegetáció jelenleg a tavalyihoz képest. A növényvédelmi állapot gyakorlatilag azonos a tavalyival: ahol sikerült a zöldmunkákat idejekorán elvégezni, és hibátlanul zajlottak a permetezések, ott csupán 1-1 bogyón jelentkezett a lisztharmat, ahol megkésve zajlanak a fésülések-hajtásbefűzések, ott a lomb alatt érhetik kellemetlen meglepetések a gazdát. De összességében jó állapotúak az ültetvények, a fejlett, viaszosodó héjú bogyók fokozatosan ellenállóvá válnak a gombafertőzéssel szemben.

Azt javaslom minden gazdának, hogy igazán alaposan vizsgálja át ültetvényeit. Ahol megjelent a lisztharmat, ott az esedékes permetezési fordulóba használjon továbbra is felszívódó hatóanyagot (Topas-t, Dynali-t, stb.) a kén mellett. Ahol sem most, sem korábban nem jelentkezett a fertőzés, és puhulni-világosodni kezdtek a fejlettebb bogyók, ott elegendő a 4 kg kén hektáronként, egy kontakt peronoszpóra-elleni készítménnyel kombinációban. (pl. a folpet botritisz elleni mellékhatása így fürtzáródás elött jól kihasználható)

Növényvédelmi előrejelzés – 2020. 06. 21.

Duplán aranyat ér a júniusi eső, ha májusi nincs. Márpedig a hónap közepén végre jelentős csapadék-mennyiség érkezett a borvidékre. A Dudlesz 66, Balf 53, Fertőszentmiklós 34 mm csapadékot kapott az elmúlt héten, ennek javát 20-21.-én.

Szép időben, 18,6-19,6 0C közötti átlaghőmérséklet között, zavartalanul lezajlott a virágzás, a fürtök zömmel letisztultak a virágmaradványoktól, meddő bogyóktól, sőt megindult a lefelé fordulásuk is. A csapadéknak és a felmelegedésnek köszönhetően látványosan megugrottak a hajtások, az eddig jellemző heterogén hajtáshossz sokat egalizálódott.

Mindeddig nem találtam peronoszpóra-fertőzés jeleit, remélhetőleg így is marad a csapadékosabb időjárás ellenére, mert a frissen kötött bogyók rendkívül érzékenyek minden gombafertőzésre.

A lisztharmat a legtöbb ültetvényben észlelési szinten jelen van, fertőzéséhez az időjárási körülmények (hőmérséklet, levélnedvesség, páratartalom) és a szőlő fogékony állapota ideális körülményeket biztosít 14.-e óta. Az elmúlt két hétben a záporos időjárás megnehezítette a permetezéseket, sok kezelésre beszáradás-felszívódás előtt ráesett némi csapadék. Az intenzíven növekedő hajtások friss növekménye hamar kinő a kontakt szerek borítása alól, a felszívódó hatóanyagok pedig gyorsan felhígulnak, hatékonyságukat veszítik a növényben. A bogyóvédelem különösen nehéz most, mert a sörétszemnyi bogyóra alig jut vegyszer, viaszborítása nincs, felülete rohamosan nő, azaz csak a levélen felszívódó, a növényben eloszló-szállítódó (tehát nem lokálszisztematikus strobilurin) és a gázosodó kénkészítmények hatékonyak a lisztharmat ellen. Ezért célszerű stratégia ültetvényeink liszharmat-népességét még a virágzás előtt intenzív védelemmel minimalizálni.

Összefoglalva: a lisztharmat ellen kén (0,8-1%) + felszívódó hatóanyagok (Dynali, Falcon, Luna) kombinációját ajánlom, (az előírt hektár-dózisban!!) peronoszpóra ellen pedig egy olcsóbb, de valódi felszívódó partnert is tartalmazó kombinált készítményt, (pl. Delan Pro). A fordulók hossza lehetőleg ne haladja meg a 10 napot, egy kuratív – gyógyító beavatkozás sikere mindig kérdéses.

Zárásul a  zöldmunkák jelentőségét ismét szeretném kiemelni. A növényvédelmi munkák hatékonyságát legalább 30%-ban a hajtáskezelés szakszerűsége határozza meg. Ahová nem jut elég hatóanyag, ott hatást sem várhatunk tőle.

Növényvédelmi előrejelzés – 2020. 06. 07.

Hűvös és száraz májusunk volt 2020-ban: a 100 éves átlag 16 0C-a és 70 mm csapadékával szemben 14,3 – 15 0C közötti havi átlaghőmérsékletet és 33-41 mm közötti csapadékösszeget mértek az állomásaink.  A vízhiány miatt tőkénként is heterogén hajtások növekedését tovább hátráltatta a hideg időjárás. A virágzás már 10 napja megkezdődött, de az egy hetes lehűlés miatt csak a napokban várható a fővirágzás. A molyok rajzását is megzavarta a hideg, nem alakul ki rajzáscsúcs…. Záporokból-zivatarokból hullott 20-24 mm az elmúlt héten, „már csak“ 120 mm hiányzik a talajokból….

A csapadék és a lehűlés következtében a lisztharmat fertőzés valószínűsége visszaesett, a peronoszpóráé emelkedett, de még így sem éri el a járványveszélyes szintet. A következő napokra felmelegedést várhatunk, közeleg a fővirágzás, ezért lehetőleg kerüljük a réztartalmú készítményeket, inkább a folpet tartalmú szereket ajánlom annak botritisz elleni mellékhatása miatt is. A lisztharmat fertőzési nyomása ugrásszerűen meg fog emelkedni a felmelegedés hatására, és most a virágzás elején permetezve, preventíven tudjuk megvédeni a kötődött kis bogyókat. A kontakt kén mellé felszívódó partnert (Dynali-t például) is juttassunk ki, ami a záporok dacára is tartamhatást biztosít az elkövetkező 10 napra a virágzás végéig. A virágzás-terméskötődés időszaka a legkritikusabb a növényvédelem szempontjából, ha elötte halogattuk-csúsztattuk is a permetezéseket, most igen kockázatos védelem nélkül hagyni a szőlőt…

 

Növényvédelmi előrejelzés – 2020. 05. 25.

Érkezett ugyan némi csapadék a hét végén, de ez a 9-10 mm nem enyhíti az egyre súlyosabbá váló vízhiányunkat. A hőmérséklet megfelel, vagy kissé magasabb a sokéves átlagnál, 16,3-17,3 0C között alakult a megfigyelt dűlőkben. A jó kondíciójú, megfelelő talajművelésben részesített ültetvények egyenlőre szépen fejlődnek, a hajtáshossz 60-80 cm is lehet, kifejlődtek a virágzatok is. Sajnos a  fiatal, még fejletlen gyökérzetű tőkéken már láthatóak az aszály jelei. (levélszél-elhalás, magnézium-hiány az alsó leveleken)

A száraz időjárás nem kedvez a peronoszpóra fertőzésének, így bőven elegendő ellene a kontakt rezek – rézpótló szerek biztosította alap védelem. Nagyobb figyelmet kell fordítanunk  a lisztharmatra. A hajnali pára, a futó záporok elegendő nedvességet biztosítanak neki, hőoptimuma 20-25 0C közé esik, tehát a feltételek optimálisak számára. A tavaly problémás, fertőzött területeken már az elmúlt héten meg is jelent a primer fertőzés a tőkefejre boruló alsó levelek fonákán.

A lisztharmat nagyon gyorsan, „szinte láthatatlanul“ fel tud szaporodni (5 nap egy nemzedék), nyilvánvaló-könnyen azonosítható tüneteket csak bogyókon mutat majd, mikor a védekezés már nagyon nehéz ellene. Ezért azt tudom javasolni, hogy a virágzás előtt – megelőző jelleggel – mindenképpen permetezzünk ellene. Aki már a második fordulónál tart idén, annak elegendő lehet 0,8-1%  kontakt kén használata, aki csak most kezdi a permetezést, annak a későbbi kellemetlen meglepetések megelőzése érdekében érdemes egy felszívódó azollal kombinálni a ként.

A tarka szőlőmoly rajzása megkezdődött ugyan, de egyelőre rendkívül alacsony a csapdázott egyedszám.

 Növényvédelmi előrejelzés – 2020. 05. 11.

Továbbra is az aszály jellemzi tavaszunkat. Az elmúlt 2 hétben 4-5 mm csapadék hullott a Borvidéken 4 futó záporból, ami a port sem verte el…. A Dudlesz átlaghőmérséklete 15,5 Celsius volt, Balfé 15,15 Celsius, Szent Miklósé 14,7 Celsius. Szerencsére a tavaszi fagyok elkerülték ültetvényeinket. Április végén a hideg hajnalok (2 fokos minimumot is mértünk) még visszafogták a hajtásnövekedést, de az utóbbi pár napban szemmel láthatóan nyúlnak a hajtások, sőt a fürtök is… A korábban megfigyelt heterogén hajtásnövekedés továbbra is látványos, nem csak az egyes ültetvények között, de a szomszédos tőkék között is. Találhatunk  15 és 60 cm-es hajtásokat egyaránt.

A felmelegedéssel a lisztharmat számára optimális hőmérséklet- és páratartalom alakult ki az ültetvényekben. A mérőállomások adataiból kiindulva Május 5.-én bekövetkezett az áttelelő képletekből induló primer fertőzés, és 5 napos lappangási idő mellett 10.-e után már meg is jelenhettek az első foltocskák a tőkefejekre boruló kis levélkék fonákán.

Az előrejelző modell Szentmiklóson is 10-ére jelzi a tünetek megjelenését a korábbi primer infekció ellenére is, mert a hideg idő hátráltatta a lisztharmatot.

Peronoszpóra-fertőzés nem indulhatott el a kevés csapadék miatt.

A fenti helyzetben a Borvidék minden részén javasolható a permetezési munkák indítása, egyelőre kontakt készítményekkel, 0,8-1% elemi kénnel, vagy a jobb hatékonyság érdekében 0,8 %-os Vegesol eReS-el. (a száradó olajfilm hosszabb tartamhatást, jobb tapadást, a rovarkártevők gyérítését is adja mellékhatásként)

Növényvédelmi előrejelzés – 2020. 04. 25.

Köszöntök minden érdeklődő Szőlőtermelőt és Borosgazdát a 2020-as szezon első előrejelzésében.

Az idei téli-tavaszi időjárás szinte mediterrán jellegű volt. Az enyhe telet folyamatosan erősödő nappali felmelegedés követte. A hajnali fagyok szerencsére nem tettek kárt a hajtásokban, egyedül a fiatal telepítéseken látszott minimális fagykár a mélyen fekvő területeken. A meleg napokon szépen nyurgulnak a hajtások, egyedül a vízhiány ad okot az aggodalomra. Gyakorlatilag nem volt téli csapadék, és az év első 4 hónapjában alig hullott 40-67 mm csapadék, az is rövidke záporok formájában. Egyre nagyobb a talajok vízhiánya. Ilyenkor célszerű a talajművelést víztakarékosan végezni, azaz kaszálással-tárcsával-gyomirtózással minimalizálni a gyomkonkurenciát, kultivátorral elmunkálni az őszi – kora tavaszi mélyművelés hantjait. A hajtásnövekedés nagyon heterogén, fajtánként – dűlőnként – tőkeformánként más, az alig 2 cm-től akár 20 cm-t meghaladó hajtásokkal is találkozhatunk. A rovarkártevők (atkák, araszoló lepkék hernyói) remekül átteleltek, jelenlétük is hozzájárul a hajtáshossz látványos eltéréseihez. Az őzek is előszeretettel csipegetik le a fakadó hajtásokat.

Növényvédelmi munkát egyenlőre a sorok gyomirtózása, soralj-kapálása ad. Aki óvatos volt, az fakadáskor már elvégezte a lemosó permetezést, jelentősen gyérítve a lisztharmat spóraszámát, és az atkaállományt. Aki nem tette ezt meg, fordítson fokozott figyelmet ültetvényeinek bejárására, és a terület fejlettségéhez igazítsa a rendszeres permetezések megkezdését. Jelen állapot szerint a gombafertőzésekhez nincs elegendő csapadék és páratartalom. Egyedül Fertőszentmiklóson jelez a mérőállomás lehetséges spóraszóródást a lisztharmatnál, de ez vagy bekövetkezett – vagy nem, vagy talál elegendő levélfelületet a spóra – vagy nem.

A fertőzés látható tüneteit majd május 8-10.-e után kell keresnünk a karokra-tőkefejekre boruló alsó levélkéken.

          Hollósy Attila
   növényvédő mérnök
0630/2437795

 A borvidéki előrejelzés támogatója a